Kartondobozzal költöztetni, na még mit nem?!

Kartondobozzal költöztetni, na még mit nem?!

Van valami a költözésben… ami nem könnyű

     Az ember élete során viszonylag ritkán költözik. A magyarok nagy része viszont még annál is ritkábban. Az statisztikai adatok azt mutatják, hogy hazánk állampolgárai átlagosan 3-szor költöznek életük alatt. Ez nem számít túl soknak, főleg, ha összehasonlítjuk, hogy a tengerentúlon az Amerikai Egyesült Államokban már ennél jóval, több alkalommal, átlagosan 11-szer változtatnak lakhelyet az ottani lakosok.

Tehát nem csoda, hogy a magyar ember gyakran bizonytalan, hogy mégis hogyan fogjon hozzá?

Első lépésként, természetesen, kiválasztunk, egy megbízható költöztető céget, ami már alapból nem kis meló. Ha ezen az „emberpróbáló feladaton” már túl is estünk, akkor gratulálok, nagy lépést tettünk előre. Egy kicsit fellélegezhetünk.

 Azért csak óvatosan azzal a fellélegzéssel! Tartalékoljuk az energiáinkat, hiszen a java még csak most jön!

Ekkor kezdődhet csak az igazi kihívás: szembenézni az évek alatt felhalmozott cuccainkkal.

Igen, tudom, ez már most is rémisztően hangzik, hát még akkor, amikor rádöbbenünk, hogy ez, jó esetben is, minimum kétszer annyi, amennyire most elsőre gondolunk. Igen jól sejtjük, ekkor kerülnek elő az elfeledett családi ereklyék, gyerekjátékok és egyéb nyalánkságok. Egy szó, mint száz, lesz mit pakolnunk… bőven.

Miután feleszméltünk meglepődésünkből, hogy mégiscsak nem kis fába vágtuk a fejszénket, elkezdhetünk kartondobozok után kutatni a költözéshez, vagy mégsem?

Kartondoboz a költözéshez

     A legtöbb ember a költözés előtt elkezd beszerezni kartondobozokat arra gondolva, hogy ez a legjobb megoldás.

Ezt két fajta módon teheti meg:

 1. Kimaradó kartondoboz

     A nehezebbik út az az, hogy bemegyünk kisebb- nagyobb üzletbe és megkérdezzük az eladót, hogy van-e esetleg kimaradó dobozuk. A siker nagyon változó szokott lenni, van, olyan hely ahol nem adnak egyet sem (nem is értem miért), máshol pedig szerencsénk van, és szinte elhalmoznak minket, örülve annak, hogy hála az égnek, végre ők is megszabadulnak tőlük.

Ez a módszer nem mondom, hogy rossz lenne, viszont az a baj vele, hogy roppant időigényes járkálni boltról boltra, üzletről üzletre, hogy hátha megszán minket valaki egy-két dobozzal.

Ez főleg azért se mindegy, mivel költözés előtt általában amúgy is összecsapnak a fejünk felett a hullámok és nem mindenkinek van kedve és persze ideje még kartondobozok után is kutatni, amikor egyéb elintéznivaló is van soron.

Másik hátránya ennek a módszernek, hogy a dobozok, amiket kapunk nagyon vegyesek. Ezt úgy értem, hogy egyik kisebb, másik nagyobb, harmadik megint más méretű.

Ez azért se feltétlenül szerencsés mivel a teherautón helytakarékosan kell pakolni, ha sok a szállítandó áru, azért, hogy minden lehetőleg egy időben beférjen.

Viszont, ha minden doboz más-más méretű, akkor eléggé megnehezíti a költöztetők dolgát és sokszor a nehezebb pakolhatóság miatt nem fér fel minden egyszerre a platóra.

költözéshez használt kartondobozok egymásra rakva

 

2. Vásárolt kartondoboz

     A nagyobb lakberendezési áruházak és mára néhány webáruház is szintén felfedezte ebben a problémában lévő piaci rést és elkezdett saját márkájú csomagoló, úgymond „költöztető dobozokat” árusítani.

Az ilyen dobozoknak vannak előnyeik és hátrányaik:

Előnyük, hogy egy azon méretben tudunk dobozokat vásárolni, ami ténylegesen megkönnyíti a pakolást. Másik előny, hogy nem kell dobozokra vadászni, hanem az ember bemegy a boltba, megveszi vagy megrendeli a kiválasztott kartondobozokat és már pakolhat is bele.

Hátrányuk viszont, hogy az áruházak igen csak borsos árban kínálják ezeket a dobozokat. Egy költözés manapság így sem olcsó mulatság, és az emberek nagy része nem feltétlenül szeretne még így is plusz pénzt arra költeni, hogy dobozokat vásároljon. Főleg úgy, hogy költözés után nem is tudja azokat mire felhasználni.

Viszont van, aki azt mondja, hogy jó rendben, nem olcsó, de rászánom azt a bizonyos összeget, csak, hogy ne sérüljenek az értékeim. Ezzel teljesen egyet is értek, viszont azt tapasztalatból mondom, hogy ezek a dobozok hiába vannak „költöztető doboznak” feltüntetve sokszor kész csoda ha „megélik” az oda utat.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a költöztető cég nem figyelne oda a pakolás során, és mondjuk, dobálja a dobozokat, hanem, sokkal inkább azt, hogy minőségileg ezek a dobozok nagy része egyszerűen nem bírja a gyűrődést.

Egyrészt sok ember spórol, kevesebbet vesz, csak, hogy ne keljen annyi pénzt költeni a dobozokra, azt a keveset meg úgy megpakolja, hogy azokat a napi szintű költözés alatt edzett munkatársaimnak is sokszor kihívás megemelni.

Másrészt ezeket a dobozokat egymásra kell pakolni, hogy minden elférjen. Ha ezeket, az amúgy is gyenge dobozokat egymásra pakoljuk, akkor gondolhatjuk, hogy mi lesz velük mire a költöztetők megérkeznek a célállomásra. Csak reménykedni tudunk, hogy semmi nem sérül, meg mire odaérnek.

Ezen kívül mi van, ha elkezd esni az eső? Az sem tesz túl jót dobozainknak, és még kevésbé az abba belepakolt könyveinknek, ruháinknak vagy éppen elektromos készülékeinknek.

Egy megázott doboz esetében már akkor szerencsés embernek mondhatjuk magunkat, ha éppen nem szakad szét a megázott doboz a költöztetők vagy éppen a saját kezünkben.

Manapság szerencsére egyre többen próbálnak környezettudatosan élni. Lehet találni újrahasznosított papírból készült kartondobozokat is, azonban sajnos még így is sok doboz készül nem újrahasznosított papírból.

A túlzott papírfelhasználás világ szinten egyre csak növekszik. A globális évi papírfelhasználás mintegy 370 millió tonnára tehető és ennek az 51%-át (185 millió tonna/év ) a különböző csomagolóanyagok adják.

Magyarországon egy átlagos magyar körülbelül 91 kg papírt használ el egy évben. Igaz ez az EU-s átlag középmezőnyébe tartozik, azonban biztos vagyok benne, hogy ezen az értéken is sokat lehetne javítani, ha több ember, odafigyelne, hogy ne használjon felesleget.

Költöztetés kartondoboz
 

 

Műanyag rekesz a költözéshez

     Mi leginkább műanyag rekeszeket vagy dobozokat javaslunk költözéshez, ahogy azt a kezdőlapunkon is megemlítjük, hiszen számtalan előnye van a korábban említett kartondobozokkal szemben.

Elsősorban azonos méretük miatt igen helytakarékosan és könnyen lehet a teherautón belül pakolni őket, így több mindent tudunk egyszerre elszállítani. Ez mind a megrendelő, mind pedig a költöztetőnek is az érdeke.

Másrészt a rekeszeket, műanyag dobozokat egymásra lehet pakolni anélkül, hogy bármi is megsérüljön a benne szállított értékek közül.

Harmadrészt esőben nem áznak meg, ezzel is biztonságosabbá téve az értékek szállítását.

Rekeszek egymásra pakolva Debrecenben

Továbbá többet is lehet súlyba belepakolni, mint egy sima kartondobozba, hiszen nem kell attól tartani, hogy az nem bírja el. Persze a jó érzés határán belül. Gondoljunk azért a költöztetőkre is.

Mi ingyenesen biztosítunk műanyag rekeszeket a költözéshez, viszont természetesen nem mindenki költöztet velünk. Főleg ha nem debreceni az olvasó. Ilyen esetben, vannak, olyan helyek ahol bérelni lehet rekeszeket erre a célra, amelyeket bátran ajánlok.

 Lehet, hogy belekerül egy kis pénzbe, habár én úgy gondolom, erre inkább érdemes pénz szánni, mint sima kartondobozra, hiszen még is csak az a fontos, hogy a saját értékeink biztonságban megérkezzenek a nap végén. Főleg olyan szempontból nézve is, hogy amúgy se költözik túl gyakran az ember.

     Összegezve én úgy gondolom, hogy a lehetőségek közül a rekeszek, műanyag dobozok a legideálisabbak egy költözéshez. Legalábbis nálunk ezek a favoritok.

Ezzel az írással szerettem volna egy kicsit átfogóbb képet adni, hogy mégis mibe és miért ajánlott pakolni, annak érdekében, hogy a költözés zökkenő- és persze sérülésmentes legyen. Próbáltam összehasonlítani és egymás mellé állítani, előnyök és hátrányok alapján ezeket.

     Remélem sikerült valami újat mondani, amit a következő költözésnél során akár fel lehet használni.

Vélemény, hozzászólás?